Végszó

A 2011-es volt életem eddigi legjobb nyara. Olyan helyeken jártam, amikről eddig álmodni sem mertem volna és olyan élményekben volt részem, amelyek szavakkal leírhatatlanok. Ha a két legszebb dolgot ki kéne emelnem, akkor mindenképpen a Niagara-vízesést és Key West-et mondanám. A tábori élet és munka is sok-sok pozitív élménnyel járt, a negatív dolgokra pedig próbálok nem emlékezni, abból szerencsére amúgyis jóval kevesebb volt. Néha voltak mélypontok...de ezeken hamar túllendültem, köszönhető ez az otthoniaknak és a tábori barátaimnak.
Ezt az utazást egyrészt kihívásnak is tekintettem, próbára szerettem volna tenni magam, hogy hogyan bírom/boldogulok a családom, a szeretteim és a barátaim nélkül. Másrészt kíváncsi voltam arra is, hogy hogyan állom meg a helyem ennyire messze otthontól. Ez volt az első "igazi" munkahelyem életem során. Így végre azt az oldalamat is megismertem, amikor felelősséggel kell lennem bizonyos dolgokért.
Egy ideig meg voltam győződve arról, hogy jövőre is visszajövök, a mai napon azonban már abszolút nem vagyok biztos ebben, sőt inkább a nem felé húzok. Sajnálom azt, hogy nyár végére rajtam kívülálló okok miatt szétesett a Scatico-s ötös bandánk. A jövőben szerintem csak Brigivel és Magdival fogjuk tartani a kapcsolatot.
Köszönöm Mindenkinek, aki otthonról "támogatott", leveleket írt, érdeklődött felőlem vagy csak olvasta ezt a blogot. Néha tényleg csak egy ilyen "apróság" hiányzott ahhoz, hogy az Amerikában töltött napjaimat vidámabbá tegye. Persze, emellett nagyon jól esett, hogy ennyi embernek hiányzom.
Summa summarum...Amerika egy teljesen más világ. Ha még egy nappal tovább kellett volna ennem az itt kapható kajákat hülyét kaptam volna...(megtanultam értékelni a levest és a főzeléketXD). Életemben szerintem összesen nem ettem annyi tartósítószert és mű anyagot, amit ezalatt a nyár alatt sikerült. Nah de nem önszántamból, hanem azért mert tényleg nem lehetett normális kaját kapni. A másik dolog, ami még őrületbe kergetett, az a légkondi. Mai napig nem értem, hogy miért érzik szükségszerűnek lehibernálni az embert minden áldott helységben/épületben/intézményben. Ők tuti jól érzik magukat, de én a reptéren két vastag pulcsiban is majdnem megfagytam. Az emberek amúgy nagyon segítőkészek, Miami-ban kifejezetten barátságosak voltak. Mindig valaki önként ajánlotta fel, hogy csinál csoportképet rólunk, sosem kellett nekünk kuncsorogni érte. Ezzel a pár megyjegyzéssel most le is zárnám a blogomat.


Amerika szép voltál, jó voltál, sokat tanultam tőled...sosem foglak elfelejteni, de hogy valaha találkozunk-e még...nem tudom.