Végszó

A 2011-es volt életem eddigi legjobb nyara. Olyan helyeken jártam, amikről eddig álmodni sem mertem volna és olyan élményekben volt részem, amelyek szavakkal leírhatatlanok. Ha a két legszebb dolgot ki kéne emelnem, akkor mindenképpen a Niagara-vízesést és Key West-et mondanám. A tábori élet és munka is sok-sok pozitív élménnyel járt, a negatív dolgokra pedig próbálok nem emlékezni, abból szerencsére amúgyis jóval kevesebb volt. Néha voltak mélypontok...de ezeken hamar túllendültem, köszönhető ez az otthoniaknak és a tábori barátaimnak.
Ezt az utazást egyrészt kihívásnak is tekintettem, próbára szerettem volna tenni magam, hogy hogyan bírom/boldogulok a családom, a szeretteim és a barátaim nélkül. Másrészt kíváncsi voltam arra is, hogy hogyan állom meg a helyem ennyire messze otthontól. Ez volt az első "igazi" munkahelyem életem során. Így végre azt az oldalamat is megismertem, amikor felelősséggel kell lennem bizonyos dolgokért.
Egy ideig meg voltam győződve arról, hogy jövőre is visszajövök, a mai napon azonban már abszolút nem vagyok biztos ebben, sőt inkább a nem felé húzok. Sajnálom azt, hogy nyár végére rajtam kívülálló okok miatt szétesett a Scatico-s ötös bandánk. A jövőben szerintem csak Brigivel és Magdival fogjuk tartani a kapcsolatot.
Köszönöm Mindenkinek, aki otthonról "támogatott", leveleket írt, érdeklődött felőlem vagy csak olvasta ezt a blogot. Néha tényleg csak egy ilyen "apróság" hiányzott ahhoz, hogy az Amerikában töltött napjaimat vidámabbá tegye. Persze, emellett nagyon jól esett, hogy ennyi embernek hiányzom.
Summa summarum...Amerika egy teljesen más világ. Ha még egy nappal tovább kellett volna ennem az itt kapható kajákat hülyét kaptam volna...(megtanultam értékelni a levest és a főzeléketXD). Életemben szerintem összesen nem ettem annyi tartósítószert és mű anyagot, amit ezalatt a nyár alatt sikerült. Nah de nem önszántamból, hanem azért mert tényleg nem lehetett normális kaját kapni. A másik dolog, ami még őrületbe kergetett, az a légkondi. Mai napig nem értem, hogy miért érzik szükségszerűnek lehibernálni az embert minden áldott helységben/épületben/intézményben. Ők tuti jól érzik magukat, de én a reptéren két vastag pulcsiban is majdnem megfagytam. Az emberek amúgy nagyon segítőkészek, Miami-ban kifejezetten barátságosak voltak. Mindig valaki önként ajánlotta fel, hogy csinál csoportképet rólunk, sosem kellett nekünk kuncsorogni érte. Ezzel a pár megyjegyzéssel most le is zárnám a blogomat.


Amerika szép voltál, jó voltál, sokat tanultam tőled...sosem foglak elfelejteni, de hogy valaha találkozunk-e még...nem tudom.

New York

Miamiból a repülőút zökkenőmentesen zajlott. Reggel 8-kor szálltuk fel. Délután 2 körül már a szálláson voltunk New York-ban. Az elején igencsak izgultam, hogy a színvonala a hostelünknek nem éppen üti meg a kívánt szintet, mivel először a 38. utcán található központi irodában kellett bejelentkezni, ahol egy kicsit zakkant kínai srác fogadott minket. Nem volt túl bizalomgerjesztő az sem, hogy matematika terén nem éppen állt a helyzet magaslatán. Így hát segítettünk neki számolni...:D Hívott nekünk egy taxit, amivel aztán eljutottunk ahhoz az utcához és házhoz, ahol a szobáink voltak megtalálhatóak. Belépve igazán kellemes csalódás ért minket. Barátságos szoba, rózsás ágyneműhuzatok, külön fürdő és végre jó meleg igazi paplan(!). A fiúk ez esetben külön szobában voltak elszállásolva. Amint elhelyezkedtünk, megebédeltünk és lepakoltunk, Szandra is megérkezett. Ezt követően útnak indultunk, a Time Square-en található FOREVER 21 bolt volt a cél. 2 órát el is töltöttünk a 4 emeletes áruházban.:D Beszerezve egy új szoknyát és némi élelmet visszamentünk a szállásra. Este újra, már fiúkkal kiegészülve, visszasétáltunk a Time Square-re, hogy esti fényekben is lássuk a sok 100 villogó hirdetést. Másnap, azaz szombaton reggel a Szabadságszobor volt a cél, előre megvásárolt jegyünk volt erre a látványosságra. Fél 7-kor már úton voltunk a legközelebbi metrólejáró felé. Fél 9-kor már a hajón várakoztunk, amely elvitt minket a szoborhoz. Soha életemben nem gondoltam volna, hogy 1x eljutok Amerika első számú szimbólumához (bár ugyanezt elmondhatnám Miami-ról és a Niagara-vízesésről is). Hatalmasan jó érzés volt megpillantani a szobrot, hát még sétálni előtte...:) Visszahajózva New York City-be a WTC-t, a Wall Street-et, a Brooklyn hidat és a Charging Bull-t is meglátogattunk. Az utóbbi látványossághoz indiai emberek tömegein kellett átverekednünk megunkat.XD Kellőképpen elfáradtunk, ám még közel sem volt vége a napnak. 4 órakor az Empire State Building tetején található kilátót másztuk meg. 80 emeletet lifttel tettünk meg, 6-ot pedig gyalog/lépcsőn. Gyönyörű kilátás tárult Manhattan-re. Az időjárás is kedvezett nekünk. A nap végére már alig éreztem a lábaimat, mert bár a szállásunk nagyon jó helyen volt és csak a szoborhoz kellett metrózni, így is nagyon sokat sétáltunk az egyes látványosságokhoz. Vasárnap délelőtt Szandesszal a Harry Potter kiállítást terveztük megtekinteni. Így is lett. Mindketten izgatottan vártuk, hogy íly módon betekintést nyerjünk Harry Potter világába. Én kijőve kicsit csalódott voltam, sokkal interaktívabb kiállításra számítottam. Igazából kellékeket láttunk csak...a filmekben hordott ruhákat, használati tárgyakat, Hagrid házát berendezve...semmi olyat, ami meghökkentett volna. Visszaérve a szállásra, már Magdival együtt, újra nyakunkba vettük a várost. A 5th Avenue és vásárlás volt a cél. Eközben láttuk a Iron Flat Building-et, betértünk egy Starbucks-ba, vettünk durván 1000ft-ért kávét(!), majd egy brazil karnevál kellős közepébe csöppentünk. Sok-sok kirakodóárus és hatalmas tömeg. Ez a két szó jellemezné a legjobban. A sűrűjébe inkább be sem mentünk. Szétnéztünk kicsit aztán visszagyalogoltunk a szállásra.
Tény, hogy ahogy közeledett a hazautazásom időpontjához, annál nyűgösebb lettem. Már semmit nem toleráltam úgy, ahogy kellett volna. Ez az egész társaságon érződött. Magdiék hétfőn repültek haza. Nekem új szállásom volt foglalva Brooklyn-ban a Kata jóvoltából. Reggel fél 9-kor "tettek be" a lányok a taxiba. Elbúcsúztam Szandrától és Magditól is. Negyed 10-kor már a Katát köszöntöttem az új helyen. Felvitt a szobába, ahol meglepetésemre ugyanaz a magyar lány fogadott, akivel a Miami-ban lévő szálláson összefutottunk. Ám a meglepetések sora itt nem ért véget, reggeli közben találkoztam azzal a magyar lánnyal, akivel pedig június 18-án együtt repültünk, csak ő egy másik táborban dolgozott a nyár során. Reggeli közben Kata ismertette az aznapi programot. Fél 12 körül már a buszmegállóban vártuk a Q7-es buszt, ami elvitt minket az A jelű metróvonal megállójához. Több, mint egy óra volt az út be Manhattan-ig. A Century 21 -ban kezdtünk, ez egy nagy áruház közvetlenül a WTC helyén épülő emlékmű mellett. Nagyon utáltam ezt a helyet, mivel hatalmas volt a tömeg és még az eladók is lökdösték az embert. Hamar ott is hagytuk a boltot és a Brooklyn híd felé vettük az irányt. Ezt megelőzően még betértünk egy Abercrombie-ba (nagyon drága amerikai ruhaüzlet) és egy Christmas in the City boltba. Egész New York-ban Szex és New York kütyü után kajtattam (tudjátok mekkora mániám...:D). Itt végre találtam egy karácsonyfadíszt(!), magassarkú alakút, amibe bele volt írva, hogy Sex and the City. Hurrááááá:D!!!! Gyorsan meg is vettem, az azonban nem valószínű, hogy valaha is ráaggatom a karácsonyfánkra.XD
Összetalálkoztunk a többi magyar szobatársunkkal, Ágival és Zolival, félig átsétáltunk a Brooklyn-hídon. Ezután következett a Soho, itt megvettük Kata hőnáhított Converse cipőjét. Sokat időztünk az American Eagle-ben is. 8 körül pedig a Time Square-en megbeszélt találkozási ponton voltunk. Itt már nagyon fáradt és nyűgös voltam. Megfogadtam, hogy másnap nem megyek sehova. Fél 12-kor értünk vissza a szállásra, ami azt jelenti, hogy 12 órát voltam talpon csak a városban. Úgy zuhantam be az ágyba. A keddi napom tényleg szinte csak az alvásról szólt. Sikerült Neophone kártyával felhívnom anyut. Elsírtam neki a bánatom, hogy a szerda éjjelt a reptéren kell töltenem, és hogy mennyire elfáradtam már lelkileg. Mikor ezt a bejegyzést megfogalmaztam, már a reptéren ültem. Lényegében a közel 30 óra várakozás a gépem indulásáig olvasással, fogalmazással, és nézelődéssel telt. A mappámon már striguláztam, hogy mennyi óra telt el...Itt még viszonylag gyorsan ment az idő. Aludni nem igazán tudtam, a tűzjelző is megszólalt, de aztán valahogy csak elérkezett a csütörtök este 7. Nem találkoztam egy magyarral se...bezzeg máshol nyüzsögtek:D. Nem volt szerencsém. Az első akadály leküzdése megvolt, túléltem az éjszakát a reptéren, ezután jöhetett Róma. Ott szálltam át. 8 és fél óra repülés árán el is jutottam oda. Majd újabb keserves 6 óra várakozás következett a FIUMICINO reptéren. Végül délután 4-kor szállt fel a Budapest felé tartó gép. A fáradtságtól akkor már össze-vissza folytak a könnyeim. Sírtam akkor is mikor végre megpillantottam Magyarországot. Anyuékat meglátva pedig már szinte zokogtam, de ők is.:) 50 órát nem aludtam, de az tartotta bennem a lelket, hogy végre hazajövök. Most pedig már kijelenthetem, hogy végre itthon vagyok, minden a legnagyobb rendben.:)

Újra Miami

Key West-et elhagytuk vasárnap. Fájt a szíve mindannyiuknak. Kicsit furán is hangzik, de tényleg szívesebben maradtunk volna ott, mint itt Miami-ban. Nah de azért nem panaszkodásképp mondom, Isten ments:), csak Key West hangulatában sokkal jobban megfogott, mint Miami. A visszaúton készült a fent látható csoportkép. Most ezzel az autóval szeltük az amerikai utakat. 11 óra környékén indultunk útnak. 4-kor már Miami-ban voltunk, de nem Miami Beachen, hanem konkrétan Miami városban. Óriási felhőkarcolók között találtunk parkolót, majd a Hard Rock café-t keresve, rábukkantunk egy nagy bevásárlónegyedre. Micsoda szerencse.:D Sikerült az ajándékok nagy részét itt beszereznem. Voltunk egy Christmas in Miami nevezetű boltban, ami tele volt karácsonyfa díszekkel jó borsos áron. 7 órára értünk vissza a Miami Beachen található szállásunkra. A következő két nap elég szomorkásan telt, esett az eső(!), ráadásul a fiúknak sem volt túlzottan jó kedvük. Mi azonban feltaláltuk magunkat, sokat sétáltunk, ajándékokat kerestünk újra és újra, a kettő közt pedig folyamatosan vágyakoztunk haza. Tudom, hogy sokatoknak hihetetlen, hogy itt vagyok Miami-ban és úristen...valaki a fél karját ide adná ezért az élményért, én pedig haza vágyom, de egész más ezt úgy megélni, hogy csak kiruccansz ide nyaralni vagy, hogy előtte 12 hetet dolgozol egy táborban. Mindannyiuknak hiányzik a lelki feltöltődés.
Tegnap Everglades volt a kitűzött program délutánra. Egy aligátor parkban/rezervátumban tettünk hajós, pontosan airboat túrát. Ezt úgy képzeljétek el, mint a Miami helyszínelők elején azt a nagy propelleres hajót. Karnyújtásnyira voltak tőlünk az aligátorok miközben szágoldoztunk ezzel a bizonyos hajóval a mocsaras-lápos területen. Pörögtünk jobbra-balra, miközben jó nagyokat sikítottunk.:D Tök jó érzés volt. Este spontán bulizni indultunk, egy Mango nevezetű helyre keveredtünk, ahol jócskán sok volt a spanyol férfi, akik jócskán egzotikusnak tarthattak minket, mivel mire körbenéztem félkör alakban sorjáztak körülöttünk...Még szerencse, hogy Ricsi ott volt velünk. Egyedül nem nagyon merészkedtem volna vissza arra a helyre. Épp ezért max. fél órát táncoltunk, majd búcsút mondtunk a helynek. Sokat beszélgettünk, egészen fél 4-ig üldögéltünk a tenger mellett, újra és újra előkerültek az élet nagy dolgai, ebből is látszik, hogy sokat filozofáltam ezen a nyáron, azt bátran kijelenthetem.:)